Rendszeres lázméréssel a legcélszerűbb megfigyelni a beteg testhőmérsékletének változásait, és ha úgy ítéljük meg, akkor közbe lehet avatkozni.
Több elfogadott eljárás is létezik a pontos mérésre, ezeket alapvetően az különbözteti meg, hogy a testnek mely tájékán végeztük el.
• Hónaljban végzett mérés
• Szájban végzett mérés (elsősorban az Egyesült Államokban népszerű)
• Rektális, azaz a végbélben végzett mérés
Mindhárom eljárás megbízható, azonban más határértékek tartoznak hozzájuk – rektális mérés esetén például a mért hőmérséklet 0,5 °C-szal magasabb értéket fog produkálni a hónaljban végzettnél.
A láz kialakulásának vannak mérés nélkül is megállapítható jelei: lúdbőrözés, reszketés, hidegérzet, arcpír, csillogó vagy könnyező szemek, valamint érintésre az átlagosnál melegebb testfelszín.
Ezek általában egyszerre, vagy szorosan egymást követve jelentkeznek.
Ha ilyesmit tapasztalunk, mindenképpen érdemes hőmérővel is ellenőrizni, hogy a beteg valóban éppen belázasodik, vagy más körülmény váltotta-e ki a hatásokat.
További jellemző tünetek még a levertség, ingerlékenység, étvágytalanság, kába tudatállapot.
Gyermekek esetében különösen szembetűnő, ha betegség következtében testhőmérséklet-változás zajlik, ilyenkor rendszerint lelassulnak, nyűgössé válnak, úgyhogy mindenképpen érdemes a viselkedésben megnyilvánuló változásokat is figyelni és figyelembe venni.
Bizonyos betegségek állandó lázzal járnak, míg mások ciklikusan ismétlődő ingadozással – kórházakban ezért vezették be a lázgörbét, amelyen folyamatosan nyilván tudják tartani a változásokat a diagramon kirajzolódó ábrával.
Mindenképpen szükséges a mérés ismétlése akkor is, ha magunkat vagy gyermekünket ápoljuk otthon, ugyanis az alapján akár a megbetegedés mibenlétéről is információt szerezhetünk.
Folyamatos, vagy mintázat szerint ismétlődő belázasodás esetén érdemes orvosi segítséghez fordulni.
A testhőmérsékletet °C-ban mért nagysága alapján lehetséges különböző kategóriákba sorolni, úgy, mint:
• 36-37 °C – normális hőmérséklet
• 37-38 °C – hőemelkedés
• 38-39 °C – mérsékelt láz
• 39-40,5 °C – magas láz
• 40,5 °C felett – igen magas láz
Ezek a hónaljban mért határértékek, a végbélben mértek ezeknél fél fokkal magasabbak.
Lázmérőből is többféle létezik:
• Higany- vagy folyadékszálas – hagyományos lázmérőnek is mondhatnánk, a ponntos eredményhez körülbelül 10 perces mérés szükséges
• Digitális – modernebb eszközök, általában már körülbelül 2 perc után produkálnak pontos adatot
• Valamint a digitálison belül vannak érintés nélküli lázmérők is, melyek az infrahőkép alapján állapítják meg az aktuális testhőmérsékletet.
Ha sikerült megmérnünk a beteg testhőmérsékletét, és valóban lázról van szó, nagyon fontos, hogy a súlyosságához mérten a helyén kezeljük.
Mindenképpen ágynyugalom javasolt, a lehető legkevesebb mozgás mellett.
Lényeges, hogy nem szabad vastag takaró alá burkolni a lázas beteget, mert az csak elősegíti a hőmegtartást, ezzel akár további emelkedést is kiválthatunk.
Igyekezzünk jól szellőző textiltakarót biztosítani, de ennek elsődleges célja a kényelem, és nem a beteg melegen tartása.
Nagyon fontos továbbá, hogy megfelelő folyadékpótlást biztosítsunk, ugyanis a magas láz kiszáradáshoz is vezethet – az időseknél, akiknek a természetből adódóan már jóval alacsonyabb a szomjúság-ingerük ez különösen nehéz feladat lehet.
A kiszáradás és a túlzott „bedunsztolás” is a testhő további emelkedéséhez vezethet, tehát ezekre a szempontokra fokozottan ügyeljük!